Földrajz

A Berettyó - Kálló Közének átfogó földrajzi jellemzése

Papp Antal az "Örökségünk" c. kötet társszerzõjének nyomán

Gáborján község földrajzilag a Berettyó - Kálló közének nevezett kistájegység területen fekszik. A fejezet oldalain bemutatjuk a tájra jellemző földrajzi adottságokat, lehetőségeket, amelyek során elválaszthatatlanul meg kell említenünk a szomszéd ill. a tájegységen belüli településeket is.


T A R T A L O M

A Berettyó - Kálló köze

I. A természeti adottságok jellemzése és értékelése


II. A táj és az ember kapcsolatai, egymásra hatásai

 

A Berettyó folyó Berettyóújfaluig terjedő futása, két kistáj választóvonala. A folyótól északra van a Berettyó - Kálló köze, amely északon a Nyírség déli pereméig terjed, ÉNy-on pedig - Derecske - Tépe tájékán - a Hajdúsággal érintkezik. A Berettyótól délre a Berettyó - Sebes-Körös köze van, amelyet újabban Bihari síkságnak is neveznek. A Berettyó - Kálló vidék Berettyóújfalu - Bakonszeg között a Nagy - Sárréttel ér össze. Sajátos jellegű a Berettyó - Kálló közének déli szegélye, ahol a Berettyó folyik. A folyó magához vonzotta a kistáj településeit, amelyek közül csak Tépe és Konyár nem fekszik a Berettyó ellett. A Berettyó - Kálló köze a Nagy - Sáréttel és a Dévaványa környéki síksággal beletartozik egy nagyobb kiterjedésű tájba, amelynek Berettyóvidék a neve. A Berettyóvidék a tőle délre elterülő Körösvidékkel együtt egy még nagyobb tájnak és része, amely a Tiszántúl egész középső részére kiterjed és Berettyó-Körös vidék a neve. Említjük még, hogy a Berettyóvidék és a Körösvidék a folyószabályozások előtt vizenyős-, mocsaras-, lápos árterek voltak és ezért sokan nagyvonalúan csak Sárrét vidéknek nevezik ezt a két tájat, holott mindkét Sárrét csak kis kiterjedésű sekély medence volt, amelyek hordalékkúpok pereme alatt gyakorta kialakulnak és általában jól körülhatárolhatók. Ezért nem helyes ezen kistájak nevét nagy területre kiterjeszteni.

 

I. A természeti adottságok jellemzése és értékelése

A táj kialakulása és földtani képződményei

A természeti tényezők sorában először a földtani adottságokat értékeljük. A mai földtani viszonyok a táj kialakulásának következményei.

A Berettyó - Kálló vidék geológiai kialakulás szempontjából átmeneti jellegű terület a Körösvidék és a Nyírség között. Az egész Berettyó - Körös vidék nagy süllyedékterület, amely a negyedkortól környezeténél mélyebbre került és ezért észak, kelet és dél felől ide összefutó folyók hordalékának gyűjtőmedencéje lett. A Szeghalom, Vésztő környékén felhalmozódott folyami eredetű hordalékanyag vastagsága a félezer métert is túlhaladja. A Berettyó - Kálló vidék ezen hatalmas üledékgyűjtő medence ÉK-i peremén helyezkedik el, ahová először és elsősorban a Nyírségen észak felől déli irányban átfutó nagy folyók, majd később az Ér-völgyet - mintegy 10000 évvel ezelőtt - kialakító folyók is raktak le üledéket.

Az Ér völgyet kialakító nagy folyó eredetileg egy összefüggő, lösszel, vagy löszszerű üledékkel fedett felszínbe vágódott be és Pocsaj - Kismarja - Nagykereki között jutott ki a süllyedő Berettyó-Körös vidékre. A költő által "nagy, furcsa, álmos árok"-nak nevezett Ér völgy különítette el egymástól a Dél-Nyírséget és a Berettyó - Kálló vidéket az Érmelléktől és a Bihari dombságtól.

Ezek után azt mondhatjuk, hogy a Berettyó - Kálló vidék földtani talapzata tulajdonképpen a Nyírség folytatása - annak déli pereme - amely összeér a Berettyó - Sebes Körös hordalékkúpjával. A két hordalékkúp érintkezési vonalát jelzi a Berettyó folyó Pocsaj - Szentpéterszeg közötti futása. A folyó ezen a szakaszán a két hordalékkúp közötti mélyebb térszint követi.

A mai folyóhálózat kialakulásával az Ér völgye - hozzá méltó nagyságú - folyó nélkül maradt és ezután a Berettyó - Kálló köze felszínének alakításában csak a Nyírség déli részének belvizeit hozó Konyári -Kálló, az Ér és a Berettyó áradásait levezető Esztári - Kálló és természetesen közvetlen környezetében a Berettyó vett részt. A két Kálló és a Berettyó által a mai felszínen szétterített hordalékanyag finomabb szemnagyságú, iszaposabb üledék, mint a mélyebben lévők, amelyeket nagyobb esésű és több vizet szállító folyók hordtak ide.

A felszínközeli és felszíniüledékek ártéri eredetűek, amelyekben agyag, iszap és homok egyaránt előfordul. Sokszor egészen a löszhöz hasonlóak, amit elősegít, hogy a nedves árterekre hulló porból, vagy máshonnan, a folyók által áttelepített tipikus löszből is keletkezhettek. A felszíni üledékekben Hencida - Gáborján környékén több a homok frakció, mint Szentpéterszegen. A Berettyó - Kálló vidék keleti határán - Pocsaj környékén - pedig megjelenik a nagy valószínűséggel már jégkorszak (pleisztocén) végi, levegőből ülepedett kissé homokos lösz. Ugyanezen üledék foltokká rongyolódott állapotban az Értől és a Berettyótól délre, DK-re az országhatárig terjedő területen sok helyen előfordul, azon túl pedig már összefüggő réteget alkot.

A felszín legmélyebb részein gyűlt össze a nagyon finom szemnagyságú, pangó vizeken leülepedett réti agyag. Elsősorban a Berettyótól délre fordul elő, máshol csak kis foltokban van jelen.

A legfiatalabb képződmények a jelenkori folyami öntések. A két Kálló ér, de különösen a Berettyó mellett fordulnak elő az ártereken.

 

A felszín jellegzetességei

A táj földtörténete egyenletes, sík felszín kialakulására vezetett, amelyen a magasságkülönbségek km2-enként nem haladják túl az 5 métert. A Berettyó - Kálló köze tulajdonképpen alacsony fekvésű, nagy részén lösziszappal borított hordalékkúp síkság. A felszín lejtésviszonyai sajátosak. Észak felől - Konyár irányából - 106 m tszf magasságról Gáborjánig 101 m tszf magasságra ereszkedik a térszín, ami km-ként kb. 50 cm lejtésnek felel meg. A Berettyótól D - DK- i irányban a felszín ismét emelkedik, de kisebb mértékben, mint a folyótól észak felé. A Berettyó a térszín mélyvonalában halad. Ez a mélyvonal az előzőekben már említett vápa, amely hordalékkúpok között foglal helyet. Az ÉK - DNY-i irányú lejtésviszonyokat a Berettyó folyásiránya jelzi. Pocsaj tengerszint feletti magassága 103 méter, Berettyóújfalué 97 méter. Ez km-ként átlag 29 cm esésnek felel meg.

A felszín magassága és lejtésviszonyinak ismeretében nem meglepő, hogy Pocsaj és Berettyóújfalu között minden település a Berettyó jobb partján van. A jobb parton magasabb a térszín, ezért árvizektől védettebb terület volt. Ezenkívül a bal partot a Sebes Körös egyik fattyúága, a szeszélyes Kis - Körös mocsarasította, miközben kereste a Berettyóval való egyesülést.

A felszínt kialakító folyók emlékei az elhagyott medrek, egykori folyók lefűződött morotvái, amelyek úgy színesítik a táj képét, hogy abba harmonikusan illeszkednek. Az egykori medrekben esős időszakokban víz is összegyűlhet és kis liget-erdők is tartozhatnak hozzájuk. Az elhagyott folyómedrek, morotvák mérete legtöbbször nem a Berettyóhoz illő, mert annál szélesebbek, a kanyarulatok íve pedig nagyobb. A felszínen lévő elhagyott medrek túlnyomó része annak a régi hidrográfiai hálózatnak az emléke, amelyet még az Ér völgyet kialakító folyók hoztak létre, sőt némelyek talán annál is korábbiak. Legtöbb meder-maradvány, morotva Pocsaj - Berettyóújfalu között van, ezekben a Berettyó sokat tévelygett. Nagy ívű és széles folyómedrek vannak Konyártól délre és Tépe, Berettyóújfalu határában.

 

A Berettyó - Kálló vidék vizei

A víznyerés szempontjából szerepet játszó felsőpannóniai rétegek hévizet tárolnak, amelyek hőfoka itt 60-90 °C között várható. Ezen rétegek feküje a Berettyó - Kálló közén 1300-1500 m mélységben van a felszín alatt. A hévizek kémiai jelleg szerint nátrium - hidrogénkarbonátosak. Ilyen jellegű hévizek vannak a Berettyótól délre lévő Berettyó - Sebes Körös közén is. A pannon rétegekben kisebb szénhidrogén előfordulások lehetnek (pl. Kismarja környékén lévő lelőhelyek).

Az ivóvízellátás szempontjából elsősorban fontos, 30°C-nál nem melegebb rétegvizek a pleisztocén kavics, murva, homok rétegekben tárolódnak, amelyek fekümélysége a Berettyó - Kálló vidékén 200-400 m között van. A rétegvizek vízminőség szempontjából II. osztályúak. Elsősorban a metán jelenléte jellemző rájuk, de Berettyóújfalu környékén vastartalmuk is megnő. Kedvező körülmény viszont, hogy ezekben a rétegekben ÉK-i irányból vízutánpótlás van.

A holocén üledékekben tárolódó talajvíz éves átlagban legalább 1-2 méter és maximálisan 4-5 méter mélységben kezdődik, tehát kutakkal elérhető s kitermelhető. Megjegyzésre érdemes, hogy Pocsaj környékén a magasabb fekvésű - már száraztérszinti - lösz üledékben a talajvíz mélysége a felszín alatt kétszer akkora, mint a kistáj nyugati felében, azaz itt már 6-7 méter átlagos mélységű.

A talajvizek kémiai szempontból úgynevezett kevert típusúak és meglehetősen hasonlóak a Dél-Nyírségiekhez. Magas bennük a HCO3 aránya, ezt követi a Na, majd a Ca, Mg. Kevesebb sót tartalmaznak, mint a Tiszántúl délebbi tájainak talajvizei.

A felszíni vizek közül a kistáj északi határát jelöli ki a Konyári - Kálló, amely a Dél-Nyírség vizeit egyesíti Konyár alatt, majd Tépétől délre egyesül a Derecskei Kállóval. Esztár irányából is érkezik egy belvizeket hozó Kálló és a Konyári Kállóba. Az egyesült Kálló ásott csatornán keresztül Bakonszegtől délre folyik a Berettyóba. A Kálló erek a folyószabályozások előtt a mainál fontosabb vízfolyások voltak. Nagyobb vízmennyiséget szállítottak, az Esztári Kálló pl. hozta az Ér völgyén lefutó árvizek egy részét. Az egyesült Kálló futásiránya egészen más volt, mert Tépe és Derecske alatt DNY felé fordult és Földestől délre elhaladva Biharnagybajomnál érte el a Nagy-Sárrétet. (Még régebben futása Földes felől Kaba irányába vezetett).

A Berettyó Pocsaj és Berettyóújfalu között a kistáj déli határát jelöli ki. Kellemes, üde, vonzó szalag az aszályoktól szenvedő rónaságon. A folyó iránti vonzalmat növelheti szép hangzású ősrégi magyar neve. A Berettyó név a berek és jó szavaink összetételéből származik. A berek a középkori magyar nyelvben ártéri erdőt; liget erdőt jelentett, a jó pedig folyót. Ily módon a névnek liget-folyó, erdős-folyó értelme van.

A Berettyót magyarországi szakaszán radikálisan szabályozták, ami erősen hatott fizikai sajátosságaira. Hosszát 1/3-ára rövidítették, amelynek következtében esése megnőtt, medre mélyült. Más alföldi folyókhoz képest esése jelentős és szűk helyen is kanyarog, mert hordalékkúpok között folyik. Folyását befolyásolja, hogy számos helyen az Ér völgy utolsó nagy folyójának (Szamos - Kraszna) medrében kanyarog. A sajátosságok miatt kanyarulatai több helyen úgy formálódtak, hogy nagy a jégdugulás veszélye, ami áradást okozhat. Időről-időre gondot okoz vizének szennyezettsége is, amelynek oka országhatáron kívüli gondatlanság.

A vízminőség ismérvei szerint a folyókat négy osztályba sorolva a Berettyó vize az utóbbi évtizedben az I.-II. osztályba tartozott, de az országhatár - Pocsaj közötti szakaszán a különleges szennyezőanyagok - amelyek közé pl. az olaj és a fenol tartoznak - csak III. osztályú volt.

A Berettyónak két mellékpatakja van: az Ér és a Kis-Körös. Mindkettő a folyószabályozások előtt a mainál fontosabb és szeszélyesebb vízfolyás volt. Az Ér környékének belvizein kívül hozta a Kraszna árvizeit is. Talán Szalacstól kezdve só szállítására is használták vizét, amire Árpád kori Umusouer, Humusouer nevéből is gondolhatunk. Ha az Ér és a Berettyó is áradt, az Esztári Kállóba is juthatott víz. A Berettyóba tart a bal parton a Kis - Körös, amely a Sebes Körös fattyúága volt. Várad alatt szakadt ki a folyóból és Nagykereki, Bojt alatt elhaladva szinte párhuzamosan folyik a Berettyóval. Nagyon illő volt rá a Tekerő (Tekereu) elnevezés a honfoglalás utáni századokban. Ugyanekkor Józsás érnek (Jouzos) is nevezik, később Vesszős-nek is. Rengeteg kanyarulatot képezve folyik Váncsod és Szentpéterszeg között a Berettyóba. Folyása bizonytalan volt, ezért elmocsarasította a Berettyó melletti bal parti sávot. Azért nem tudott a Berettyóval már Hencida környékén egyesülni, mert át kellett "vergődnie" egy régi Szamos - Kraszna háton. Ehhez előbb fel kellett töltenie saját partkörnyékét. Tekervényes kanyarulatai Gáborján és részben Hencida közigazgatási határát jelölik ki délen.

 

A Berettyó - Kálló vidék talajai

A felszín túlnyomó részét borító löszszerű üledékeken mezőségi jellegű talajok képződtek. E tájra az úgynevezett réti csernozjom jellemző, amelyben több az agyag és kevesebb a mésztartalom, mint a típusos löszön képződött csernozjomokban és termőrétegük is mélyebb. Ennek ellenére helyileg a legjobb minőségűek. Termőképességük jobb, művelhetőségük kedvezőbb, könnyebb mint más talajoké.

Érthetően nagy területet foglalnak el a jelenkori fiatal öntések. Rajtuk a termőréteg kialakulatlan. Fizikai állapotuk és humuszozásuk változatos. A Kálló ere, de különösen a Berettyó mellett fordulnak elő. Berettyóújfalu és Szentpéterszeg határának déli, Hencida határának keleti és Berettyón túli részére a legjellemzőbbek.

Ahol a felszíni üledékekben sok az iszap és az agyag és ezért a vízvezető-képesség rossz, az időszakosan és rendszeresen vízzel megfutott felszínről pedig a lefolyás lassú, vagy bizonytalan, szikesek keletkeznek. Legnagyobb összefüggő szikesedett felszín Szentpéterszeg és Gáborján határának északi részében van, amelyhez kapcsolódnak a Tépe és Konyár határában lévő szikes területek. Sok kisebb-nagyobb szikes folt van Hencida és Esztár határában is. Egykoron Konyár, de Esztár határában is összegyűjtötték (seperték) a felszínen kicsapódó sót és belőle salétromot főztek, amit értékesítettek. A Berettyó - Kálló közén lévő szikesek mésztelenek, szolonyec típusúak.

A legalacsonyabban fekvő felszíneken fordul elő a réti agyag, amelyen réti talaj képződött. Humuszban gazdag - ezért sötét színű, tömött, nehezen művelhető. Elsősorban a Berettyótól délre fordul elő. A Berettyó - Kálló vidéken a legtermékenyebb talaj a legkisebb kiterjedésű: ez a mészlepedékes csernozjom, amely csak Pocsaj határának északi részében és kis foltban Esztár határában fordul elő. Ennek anyakőzete a típusos, vagy ahhoz közeli lösz.

A talajminőséget általában kifejező aranykorona-érték az egész termőterületre vonatkoztatva (az erdőt és a nádast is figyelembe véve!) katasztrális holdanként 10, ami több, mint a Berettyó - Kálló vidéktől északra és délre lévő tájakon, de elmarad a Hajdúságra jellemző értékek mögött.

A talajok fizikai állapotára a vályog a jellemző, ezért művelhetőségük könnyebb mint a Berettyó - Sebes Körös közén, vagy a Nagy - Sárréten.

 

Az éghajlat alapvető vonása

Az éghajlati adottságok vonatkozásában mindössze azt említjük meg, hogy a klíma legtöbb eleme kedvezőbb értékű, mint a legaszályosabb alföldi tájakon. Kiemelkedő, hogy a csapadék évi mennyisége kereken 50 mm-el több, mint az Alföld legszárazabb részében a Nagykunság - Hortobágy érintkező sávjában. A kelet felé növekvő csapadékmennyiség sokévi átlaga Pocsaj - Kismarja vonalán már eléri a 600 mm-t. Kedvező körülmény, hogy elsősorban a nyárelő és a nyár csapadékosabb itt, az őszelő és ősz viszont hasonlóan száraz, mint az Alföld középső részében.

 

A természeti adottságok összefoglaló értékelése

Az egyes természeti tényezők jellemzőit sorban összehasonlítva a szomszédos tájak adataival, arra a következtetésre jutunk, hogy az agrár - termelésre itt szolid mértékben ugyan, de mégis jobbak a feltételek. A talaj és klimatikus adottságok ebben a kistájban némileg változatosabb és feltétlenül biztonságosabb mezőgazdasági termelésre adnak lehetőséget, mint a Berettyó - Körös vidék más részein.

A magyarországi kistájak természeti adottságainak a szántóföldi növénytermelés szempontjából elvégzett országos értékelése 12 tényező (talajképző kőzet, talajállapot, művelhetőség, napsugárzás, hőellátottság, fagyveszély, vízellátottság, stb.) figyelembe vételével pontértékeléssel történt. Az egyes kistájakra vonatkozó értékeket 7 csoportba osztva a Berettyó - Kálló vidék az 5. kategóriába került. Konyártól északra a 4., a Berettyótól délre a Sebes-Körösig a 3. csoportba tartozó kistájak vannak. Nyugat felől a szomszédos Hajdúság a 6. csoportba nyert besorolást. A Berettyó - Kálló vidék adottságait tehát a szomszédos területek közül csak a Hajdúság múlja felül egy kategóriával. A szántóföldi növénytermelésre az országos átlagnál is (ezt a 4. kategória képviseli) itt valamelyest jobbak a természeti adottságok.

Említésre érdemes még az is, hogy alföldi viszonylatban jók a különféle célú víznyerési lehetőségek is. A balneológiai és a mezőgazdasági jellegű hasznosítás vonatkozásában a lehetőségek nincsenek kiaknázva.

 

II. A táj és az ember kapcsolatai, egymásráhatásai

Az ember megtelepedése a maitól lényegesen különböző természeti tájban történt és évszázadokon át mindenfajta tevékenysége az őstáj elemeihez kapcsolódott. Hatottak rá erősen a helyi természet lehetőségei és korlátai. A mai csoportos települések pl. ott alakultak ki, ahol a táj arra akkor alkalmas volt, sőt számos esetben a települések belsőségének alaprajza is az egykori felszín jellege szerint alakult ki. Néhány esetben a település neve is kapcsolatban volt az egykori táj jellegével.

Az ember és a táj összefonódó kapcsolatában az őstáj átalakult, sőt megszűnhettek egyes tájalkotó elemek (mocsarakat lecsapoltak, vizet elvezettek, erdőt kiirtottak) miközben újak jelentek meg (pl. vizektől mentesített területen szikesek keletkeztek, utak, csatornák, gátak, hidak és egyéb műtáj elemek kerültek az eredeti természeti tájba).

 

Az őstáj arculata és átalakulása

A táj képe mozaikszerű volt. Az ősállapotú felszín jellege már jelentéktelen magasságkülönbség hatására megváltozott. A legjellemzőbb tájelemek a víz és az erdő voltak. Minden e tájról készült leírás kiemeli a nádasoktól szegélyezett, alig mozgó vizek, erdők, ligeterdős rétek, a hátasabb részeken pedig a szántóföldek váltakozását. A rétek és a szántók sokszor egy-egy morotva belső részével - zugával - voltak azonosak, mert azok voltak a felszín legmagasabb részei.

A középkori oklevelek legtöbb erdőt a Berettyó mentén Hencidától és Gáborjántól délre említenek. Az uralkodó fafajta a tölgy volt. A tölgy mellett igen gyakori volt a szil és nyár. Többször is említik a fűzfát és a vadkörtét.

A XIX. század hatvanas éveitől kezdődő folyószabályozások és mocsárlecsapolások hatására a táj képe nagymértékben uniformizálódott. A vizek elvezetése a talajvíz szintje süllyedt és ezzel az erdők - különösen a mocsári tölgyesek - létalapjukat vesztették el. Az erdőt a szántóföldek nyerése miatt az ember is pusztította. A gazdálkodó ember a vizek szabályozásával, a csatornák, gátak, utak építésével, a szántóföldi gazdálkodással műtájjá változtatta az őstájat. A változás olyan gyors volt, hogy K. Nagy Sándor 1886-ban megjelent leírása és az 1895. évi mezőgazdasági összeírás adatai szerint a települések többségében a szántóföldek aránya már 60-70% között volt, az erdőké viszont csak Konyáron és Szentpéterszegen emelkedett 5% fölé az összes területből. Az erdő irtása szántóföld nyerése céljából ebben a században is folytatódott. A harmincas évek derekának statisztikája szerint az erdő aránya csak Hencidán haladta túl a 2%-ot. Ennek a községnek a határában Fényes Elek 1851. évi statisztikája szerint még 800 kh tölgyerdő volt. A fát már a XIX. század nyolcvanas éveiben szállították ide a Berettyó és a Sebes-Körös felső szakaszának erdőségeiből. K Nagy Sándor írja, hogy a Berettyón Szalárdtól egyszerűen úsztatják a fát hasábokban Berettyószentmártonig.

Az ármentesítések után a mezőgazdasági termelés szerkezete egyszerűsödött, miután a gabona, vágóállat, gyapjú termelésének irányába fejlődött. Az ősállapotú tájban a talajfelszínhez közelebb lévő talajvíz és a magasabb légnedvesség hatására sikerrel lehetett termeszteni vízigényes növényi kultúrákat, így pl. burgonyát és káposztát is. A gyümölcsfélék közül meglepően jelentős volt az almatermelés. A mainál lényegesen sokágúbb növénytermelésben bizonyára az önellátásra való törekvés szempontja is érvényesült, mert a területek közötti munkamegosztás/termékcsere fejletlenebb volt.

A növénytermeléssel ellentétben az állattenyésztés szerkezete meglehetősen egyszerű volt: a szarvasmarha- és a sertéstenyésztés emelkedtek ki. Fényes Eleknek az előző század negyvenes éveinek adatait tartalmazó statisztikája ezen a tájon kiemeli Konyár, Esztár szarvasmarha-tenyésztését, Pocsajon és Hencidán pedig egyaránt jelentősnek mondja a szarvasmarha- és a sertéstenyésztést. A juhtartást Berettyószentmártonban írja számottevőnek. Negyedszázaddal később készült Osváth Pál leírása a sárréti járásról. A két statisztika adatainak összehasonlításából az derül ki, hogy a szántóföldi gazdálkodás térhódításával nőtt a lótartás jelentősége, a korábbinál rosszabb minőségű szikes legelők hasznosításával pedig nagyot fejlődött a juhtartás a szarvasmarha rovására.

 

Az őstáj és a települések

A Berettyó - Kálló vidék és települései nem voltak környezetükben elzárt helyzetben. A középkorban fontos utak vezettek erre. Ilyen volt az, amely Füzesgyarmaton, Csekehidán, Zsákán, Toldon, Nagykerekin át vezetett Bihar felé. Bihar felől Kismarján, Pocsajon át vezetett út Debrecenbe, amely később Debrecen - Várad postaút néven volt ismert. Stratégiailag fontos átkelőhely volt a középkorban Hencida, ahol a Berettyón átkelve Váradra illetve a Berettyó menti településekbe és Debrecenbe lehetett eljutni. E táj tehát nem volt kezdettől félreeső helyzetben, sőt országrészeket is összekapcsoló utak vezettek át rajta. Innen csak DNy-i irányban volt nehéz a kapcsolatteremtés a Nagy - Sárrét mocsara miatt.

A Berettyó mellett Pocsaj - Berettyóújfalu között sorakozó települések fekvését/helyválasztását alapvetően két tényező határozta meg. A történeti mag feltétlenül a helyileg legmagasabb térszínen alakult ki, amely ezen a folyószakaszon egészen közel volt a Berettyóhoz. A történeti településmag az egykori ártér peremét jelöli ki. A települések lakói számára nyilvánvaló előnyök származtak az ártér - ármentes szint határán való megtelepedésből, mert innen többféle gazdasági tevékenységet lehetett folytatni. A magasabb térszíneken szántóföldi gazdálkodásra, az ártereken legeltetésre, állattartásra, a folyó és morotvák vizében halászatra volt lehetőség. A belterületek helyének kiválasztásában fontos szempont volt a védettség, olyan hely megülése, amely nemcsak az árvizektől mentes, hanem az ellenségtől is elrejti lakóit, ahonnan szükség esetén könnyen, gyorsan lehet a természettől oltalmat találni.

A Berettyó menti falvak belterülete három térszíntípuson alakult ki. Az egyik morotvák belseje, amit leginkább zugnak neveznek, de használták rá a sziget és a berek elnevezést is. Az egykori folyók itt medrüket és partkörnyéküket feltöltve kanyarodtak, ezért a legmagasabb térszín partjaik közelében volt. A morotvák belsejében való fekvésre legkitűnőbb példa Pocsaj mai belterületének keleti része. A másik térszíntípus az egymáshoz közeli morotvák, kanyarulatok közötti keskeny földnyelvek, úgynevezett szegletek, szegek, amelyek megőrződtek Szentpéterszeg vagy Bakonszeg nevében. Szentpéterszeghez hasonlóan a Berettyóhoz lenyúló keskeny földnyelven alakult ki Gáborján eredetileg egyutcás belsőleg is, de utóbbi esetben a Berettyó menti ártéren szétszórt - halmazos jellegű - településrész is kialakult. A harmadik térszíntípus az eredetileg is magasabb hordalékkúpfelszín, amelynek egyes foltjai megőrződtek a folyóvíz eróziójától. Ilyen térszínen van Hencida belsősége. Ez a felszíntípus a Berettyótól délre is folytatódik, ezért a folyó ártere keskeny. Ilyen ok miatt itt volt átkelésre legalkalmasabb hely a Pocsaj utáni folyószakaszon. Az egyes térszíntípusok különböző településalap rajzok kialakulására kedveztek, sőt a történeti magok alaprajzait ezeknek a falvaknak az esetében alapvetően a felszín jellege határozta meg. A Földnyelvek, szegletek az úgynevezett sorfalu alaprajzi forma kialakulására kedveztek, amely a szabályos alaprajzok csoportjába tartozik. Ilyen alaprajzi elem jelenik meg Szentpéterszeg és Gáborján legrégebbi részének alaprajzában. Ez az alaprajzi forma egyutcás, esetleg egyetlen ház- sorból áll. (Az eredetileg egyetlen házsor változat mindkét település esetében elképzelhető a régebbi - nem keresztcsűrös - nyugati házsor feltételezésével.)

A halmaz alaprajz tipikus esetét képviseli Pocsaj morotva belsejében lévő keleti alaprajza. Ebben az esetben a befelé való sűrűsödéssel kialakuló altípusról van szó. Halmaz alaprajza van Hencidának is, de az utcahálózat kialakulásában érvényesült az átkelőhely hatása is. Az alaprajz nagy valószínűséggel kifelé való terjeszkedéssel fejlődött.

A belterület helyének kialakulása, a történeti mag alapvető alaprajzi sajátosságain kívül az utak vonalvezetése is kapcsolatban van az eredeti természeti táj állapotával. A településeket összekötő utak feltétlenül ármentes helyen 99-100 m tszf magasságú térszínen alakultak ki a Berettyótól 2-3 km-re és észak felől vezetnek be a belterületekre.

 

Változások a táj és települések helyzetében és annak néhány következménye

A tájra ma jellemző kedvezőtlen forgalmi helyzet viszonylag új keletű. Először a közúti és vasúti forgalom pályáinak XIX. század végi kiépülésével (Nagyvárad - Berettyóújfalu - Püspökladány), majd a politikai földrajzi helyzet I. világháború utáni megváltozásával kerültek félreeső helyzetbe a Berettyó menti településsor községei. Ennek következménye a forgalmi tengelyekkel, a nagy piachelyekkel való kapcsolatteremtés nehézkessége, a közlekedési, szállítási lehetőségek romlása lett. A forgalom irányai megváltoztak.

A közlekedési pályák hálózata Bihar megyében eredetileg centrális volt, azaz a Sebes-Körös alföldi kapujához futottak össze az utak, mert a legfontosabb piachely és a legmagasabb szintű szolgáltatások központja ott alakult ki. A természetes központ, a nagy, a sokoldalú, a biztos értékesítés helye a hegyvidék és a síkság találkozásánál az úgynevezett vásárvonalon fekvő vásárhely volt, azzal egy agrárvidék kialakult - egyébként hasonlóan nagy - központ nem lehetett egyenértékű. A bihari falvak igazi nagy piachely nélkül maradtak.

Új megyeszékhelyként Berettyóújfalu épült ki, amely azonban csak az adminisztráció és az egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában pótolta az előzőt. A megváltozott politikai földrajzi és forgalmi fekvésből csak Berettyóújfalu szerzett előnyt. A Berettyó-Kálló vidék falvait a nem dinamikus települések között tartják számon, mert fejlődésük immáron 7-8 évtizede megrekedt és a népességszámuk is csökken a negyvenes évtizedtől. Az alapfokú intézményeket szisztematikusan kiépítették. Először Pocsaj, Hencida, Konyár alapfokú intézményhálózata épült ki, ma pedig már minden településen vannak ilyen intézmények (helyi önkormányzat, általános iskola, orvosi rendelő). A települések közműhálózata azonban vontatottan és hiányosan épült ki. A közmű- és lakásellátottság, a lakások felszereltségének a vonatkozásában csak Szentpéterszeg éri el az átlagos szintet. Ugyanitt az életkörülmények egészében is valamelyest meghaladják a közepes nívót.

A tájék rossz közlekedés-földrajzi helyzete, a települések legfeljebb a megye falusi átlagát elérő színvonalú infrastruktúrája miatt a falvakban gyakorlatilag kizárólagos tevékenység maradt a mezőgazdaság. Nem-agrár jellegű munkahelyek alig jöttek létre Hencidán és Szentpéterszegen. A gazdasági - társadalmi átrétegződés vontatottan haladt előre: még 1980-ban is a keresők több mint 60%-a mezőgazdasággal foglalkozott. Ez az arány mára 40-50% közé csökkent. Az utóbbi évtizedek kedvezőtlen gazdasági és demográfiai folyamataiban a település- és területi politika is szerepet játszott.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés